Szentháromság Plébánia

Üdvözöljük a keceli Római Katolikus Plébánia honlapján

Összefogás a szentháromság-oszlop felújítására

A Szentháromság plébánia, Kecel Város Önkormányzata és a KÉSZ Keceli csoportja összefogásával gyűjtést szervezünk a keceli Szentháromság- oszlop felújítására.

Idén 140 éves, ezért szeretnénk Szentháromság vasárnapi búcsúnkra, június 12-re felújítani.

Eleink a járványok idején, annak túlélésekor hálaadással állították a Szentháromság -szobrokat. Szentháromság plébániatemplomunk oltára felé néző emlékművünk talán Kecel legfontosabb kültéri szakrális építménye, mely közadakozásból épült. 1847-49-ben Rácz János és Szabó János keceli polgárok alapítványt tettek a szobor megépítésére, melyhez jelentős számú keceli polgár csatlakozott adományával.

Gyűjtést hirdetünk, hogy egyházunk és városunk minden adakozó lakója sajátjának érezhesse, ugyanúgy, mint elődeink. A gyűjtés folyamatáról rendszeres tájékoztatást szeretnénk adni.

Az adományokat lehetőség szerint a keceli Római Katolikus Plébánia által ebből a célból nyitott

„Katolikus Örökségünk” elnevezésű alszámlára gyűjtjük.
Alszámla száma: OTP Bank 11732136-23373486-00000000.
Esetleg: Közlemény rovatban kérjük feltüntetni, hogy „szobor-felújításra”.

Next Post

© 2022 Szentháromság Plébánia

Theme by Anders Norén